Keresés

Online jegyvásárlás

Budapest Főváros

2024-09-09

Közösségi költségvetés szavazás 2024

Már négy éve valósulnak meg a budapestiek városfejlesztő ötletei, ez idén is folytatódik, augusztus 21. és október 7. között lehet szavazni arra, miket valósítson meg a Fővárosi Önkormányzat a budapestiek által tavaly év végén beadott ötletek közül.

A közösségi költségvetés egy olyan – általában önkormányzati – program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. A fővárosi közösségi költségvetés keretében 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket.

A mostani szavazáson a 2023 november-decemberben budapestiek által beadott ötletekre lehet szavazni. A közel 700 ötletből a szakmai ötletszűrést követően egy 175 ötletből álló szavazólista született. Ezekre lehet most szavazni, október 7-ig, az otlet.budapest.hu oldalon vagy személyesen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kijelölt tagkönyvtáraiban, a Főpolgármesteri Hivatal általános ügyfélszolgálatán nyitvatartási időben, valamint a szavazás utolsó három hétvégéjén kitelepüléseinken.

A szavazás idén is elsősorban a közösségi költségvetés honlapján, az otlet.budapest.hu oldalon zajlik. A szavazáson mindenki részt vehet, aki betöltötte 14. életévét, Budapesten él, a fővárosban van a munkahelye, vagy ide jár iskolába. Ez azért fontos, mert a várost nem csak azok használják, akiknek egyessel kezdődik az irányítószáma, ennél jóval többen vagyunk budapestiek.

Ez évben egy sorsolásos nyereményjáték is kapcsolódik a szavazáshoz. A nyeremény lehet családi állatkerti belépő vagy páros fürdőbelépő vagy páros jegy a Zugligeti Libegőre, esetleg éjszakai túra a Rákosi-bunkerben vagy páros jegy az Örkény Színház egy előadására.

 

Itt lehet szavazni: https://otlet.budapest.hu