Keresés

Online jegyvásárlás

Strandszezon

2024-09-04

Társaságunk fürdőiben évek óta ütemezetten, az időjárás alapján mérlegelve nyitjuk meg, illetve zárjuk a strandszezont, üzemeltetjük strandmedencéinket, strandjainkat. Ez az időszak nagyjából április vége – június közepétől augusztus vége – szeptember végéig tart. Az idén is még kánikulával induló első őszi héten, azaz jelenleg is öt fürdőnk strandmedencéi is látogathatók még. A helyszínek Óbuda, Margitsziget, Újbuda, Zugló és Pesterzsébet, területi eloszlást tekintve ez elő-utószezonban is kielégíti a fővárosiak strandigényeit. Ebben a szezonban is nyár végéig tartott nyitva a csak strandként működő Római és Pünkösdfürdői strand.

Budapest kedvező adottságainak köszönhetően a fővárosban élők számos strand és fürdő közül választhatnak, ahol a hőségben hűsölni lehet. A különböző vízhőmérsékletű medencék mellett a strandok parkos területei is enyhítik a napközbeni forróságot, a százéves fák árnya alatt pedig több fokkal hűvösebb a levegő a belvároshoz képest.

Amikor tavasszal kisüt a nap, és kezd melegedni az idő, általában felmerül a kérdés, mikor nyitnak már a strandok. A köztudatban még ma is az él, hogy a strandokon május 1-jén kezdődik a szezon. A tapasztalatok szerint azonban a fürdővendégek bizony megvárják a napsütéses, forró napokat, vagyis az igazi kánikulát, ami manapság már 30 fok feletti hőmérsékletet jelent. Ezért ma már inkább az időjárástól és az ebből adódóan várható vendégforgalomtól függ, mikor kezdődik a strandszezon, és hasonlóképpen az is, mikor zárul.

A főszezon a strandok esetében – sokéves tapasztalat alapján – az iskolai tanévhez igazodik, így június közepétől általában augusztus végéig tart. Az egész évben üzemelő fürdők kültéri medencéinek nyitvatartását pedig az elő-, illetve utószezoni forgalomnak megfelelően fokozatosan csökkentjük az időjárás hűlésével összhangban. A napi átlaghőmérsékletet figyelve alakul a tavaszi-őszi menetrend, rugalmasan alakítva, ha szükséges (pl. hőségriasztásos vagy éppen szeles, viharos napok jönnek). Fürdőink több lépésben térnek tehát át a téli üzemmódra.

  • Ebben a szezonban is nyár végéig volt látogatható két olyan egységünk, amelyek csak strandként üzemelnek, és amelyek nem meleg termálvízzel, hanem langyos, 23-24 fokos karsztvízzel rendelkeznek. Ezek a Római és a Pünkösdfürdői strand Óbudán.
  • Óbuda azonban az elő- és utószezonban sem marad strand és fürdő nélkül, Csillaghegyen az egész évben használható uszodakomplexum mellett szeptember 8-ig nyitva tartott kültéren a strandmedence és a gyermekmedence, illetve szeptember közepéig még elérhető az ikonikus kültéri úszómedence.
  • Az utószezonban már nem működnek a Palán a csúszdák, a strand- és a termálmedencék, illetve itt és Pesterzsébeten a hullámmedencék, valamint a Paskál fürdő kültéri gyermekmedencéje.
  • Előszezonban legkorábban nyit, utószezonban legtovább kitart a Gellért kültéri úszómedence és a Palatinus csodálatos Margaréta medencéje. Ezek egészen szeptember utolsó hétvégéjéig használhatók.
  • Termálvízzel működő fürdőinkben, természetesen, a beltéri medencék mellett télen is lehet kültéri medencéket találni, így egész évben a szabadban fürdőzni. Például a Palatinuson az úszó- és ülőmedence, a Paskálon az élmény- és a relax, Pesterzsébeten az úszó- és az ülőmedence, a Gellértben pedig a közkedvelt kültéri termálmedence.

Tekintettel az elő/utószezonra a legnagyobb és legnépszerűbb Palatinus strand már szeptembertől téli, azaz lényegesen kedvezőbb árakon vehető igénybe.

A strandok üzemeltetéséhez megfelelő képzettségű és tapasztalattal rendelkező munkaerő is szükséges. A szezonálisan működő helyeken a munkavállalók nagy részét is a szezon idejére alkalmazzuk, ezért az egységek nyitvatartásának rugalmas alakításában azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a jogszabályi előírásoknak is maradéktalanul meg tudjunk felelni – pl. úszómesterek, pénztárosok, gépészek.

A strandok forgalmát illetően köztudott, hogy jóllehet már az első napsütéses tavaszi naptól vágyunk a strandra, mégis a medencék, napozók és büfék leginkább a forró, kánikulai napokon telnek meg. Példaként említve a margitszigeti Palatinust, ahová nyári forró napokon akár hétköznap is ellátogatnak ötezren, rosszabb időjárás esetén viszont a napi vendégszám ennek fele, harmada. A strandok forgalmát az időjárás mellett más tényező is befolyásolja – hétvégén több a vendég, mint hétköznap, és természetesen akkor indul be igazán a nyár, amikor az iskolai szünet elkezdődik.

Ezen a nyáron június második felében berobbant az igazi nyár és a kánikula, a múlt évhez képest jóval korábban indult a strandszezon. Jól mutatta ezt fürdőink júniusi forgalma, idén már nyár elején sokan keresték fel strandjainkat – az egy héttel kitolódott tanév ellenére is.

A főszezon sok hőségriadós napot hozott, lényegesen több harmadfokú hőségriasztásos nap volt, mint tavaly nyáron. A július közepi hőség, de talán a mostani is olyan hosszú és forró lett, hogy a vendégeknek nem volt kedvük a strandra sem elindulni. A kánikula augusztus végén túl is elhúzódik, ezért fürdőink strandrészei is üzemelnek még – természetesen figyelembe véve az utószezoni, már jelentősen mérséklődött vendégforgalmat.